Turmezei Erzsebet:
Adventi éjszaka.
Fehér takaró,
ezüst fénytartó,
valót eltakaró.
Mintha nem volna más,
csak ez a ragyogás:
titokzatos, csodás.
Nincsen se hang, se zaj,
nincsen se seb, se baj,
se sóhajtás, se jaj...
Se bűn, se szenny, se sár,
se szín, se könny, se kár,
csak hó és holdsugár.
Hiszen így volna jó.
De nem ez a való.
Csal a fénytakaró.
Alatta szenvedés,
szenny, sár, ... elfödni és
elrejteni kevés
a hó és holdsugár.
De Valakire vár
a holdfényes határ.
S ez az adventi, mély,
havas és holdas éj,
titkot tud: Jön! ... Ne félj!
ezüst fénytartó,
valót eltakaró.
Mintha nem volna más,
csak ez a ragyogás:
titokzatos, csodás.
Nincsen se hang, se zaj,
nincsen se seb, se baj,
se sóhajtás, se jaj...
Se bűn, se szenny, se sár,
se szín, se könny, se kár,
csak hó és holdsugár.
Hiszen így volna jó.
De nem ez a való.
Csal a fénytakaró.
Alatta szenvedés,
szenny, sár, ... elfödni és
elrejteni kevés
a hó és holdsugár.
De Valakire vár
a holdfényes határ.
S ez az adventi, mély,
havas és holdas éj,
titkot tud: Jön! ... Ne félj!
ADVENTI ÜZENET
Felhőnyaláb havas ölén,
fenyveseknek örökzöldjén
jég-szürkére kopott világ
megváltóért némán kiált.
Gyenge, kába és erőtlen
lelke méla merengőben,
várja azt, ki megszabadít,
kit hatalom el nem vakít!
Könnyes arcú nehéz év ez...
Fájó szívek összeérnek,
ha majd együtt esünk térdre,
várunk mind a születésre,
a csodára, a varázsra:
Isten egyszülött fiára,
az imára, egy csöpp fényre,
életünkben a reményre.
Esti csendben, asztal körül,
családos, ki másnak örül,
ki gyertyát gyújt a sötétben,
ki hálát ad a nagy égnek,
ki mondja azt, hogy köszönöm,
kit el nem érhet a közöny,
ki szeretetét adja át,
ajándék helyett önmagát!
Szabadi Lívia
Felhőnyaláb havas ölén,
fenyveseknek örökzöldjén
jég-szürkére kopott világ
megváltóért némán kiált.
Gyenge, kába és erőtlen
lelke méla merengőben,
várja azt, ki megszabadít,
kit hatalom el nem vakít!
Könnyes arcú nehéz év ez...
Fájó szívek összeérnek,
ha majd együtt esünk térdre,
várunk mind a születésre,
a csodára, a varázsra:
Isten egyszülött fiára,
az imára, egy csöpp fényre,
életünkben a reményre.
Esti csendben, asztal körül,
családos, ki másnak örül,
ki gyertyát gyújt a sötétben,
ki hálát ad a nagy égnek,
ki mondja azt, hogy köszönöm,
kit el nem érhet a közöny,
ki szeretetét adja át,
ajándék helyett önmagát!
Szabadi Lívia
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése