A hajtási engedélyem, mert az otthonit itt nem fogadják el csak 3 hónapig. Nagyon izgultam a vizsgától, jobban, mint mikor először vizsgáztam 15 éve körül. Ennyit jelent a kor? vagy a nagy város? A lényeg, hogy a jó Atya ezen is átsegített.
kitalálni olyan ablakot, ami sehova nem nyílik? Annyit lehet, hogy fel nyomni az alsó felet, de akkor a 2 üveg közzé nem fér semmi. Kiállni az emeleten az ablakba nem szerencsés, azt mondjak itt nem is tanácsos, mert a szembe szomszéd azonnal kihívja a tűzoltókat. Meg kéne szokni, hogy itt az emberek nem pucolnak ablakot. De ha nem bírom nézni a piszkos ablakot??? Hat akkor kínlódok, míg valahogy néz ki, mert nem az igazi, csak nem olyan mint volt és ez is eredmény. Szóval az ablakokkal kínlódtam ma délután, még van egy napra való, de mindjárt összejövetel a gyüliben és abba kellett hagyni.
de már nem sokáig. Nagyon hamar eltelt ez a majdnem két hét és már csak pár napom van és indulok vissza. Ez is jó volt. Látni kicsit a szülőket, rokonokat, a gyülekezetet, na meg együtt örülni a gyerekekkel (ki se bírtam volna, hogy ne legyek itt).
Remélem még az időjárás is kibírja addig, hogy tudjak szerencsésen haza érni. Aztán ez lesz az első Karácsony, amikor nem lesz egyben a család (Rebeka még marad), előre érzem, hogy mennyire fog hiányozni nekünk. De nyugodt vagyok, mert már van ki vigyázzon rá:)
Mindenkinek nagyon szép hetet kívánok és áldott Adventet.
NEM EJTI LE
Földgömb az utazási irodában.
Szép, nagy, kerek.
Forgatni is lehet.
Ragyogó szemmel nézi egy gyerek.
S míg édesanyja sorra
intéz ügyeket, jegyeket,
Ő is bekalandozna
Tengereket és hegyeket.
De anyai szem ilyet
Szó nélkül hogyan nézne!
„Kisfiam, ne nyúlj hozzá,
mert ha leejted, vége!”
Elkapja kis kezét,
S csodálja mozdulatlan.
Kimennek. Elvegyülnek
Az utcaforgatagban.
Tűnődik. Hiába hívja
Kirakatok szépsége.
„Ha a jó Isten ejti le,
Anyu, akkor is vége?”
„Minek, kisfiam?” „Hát a Földnek!
Azt mondtad, Ő tartja kezében.
De ha elfárad a keze?
Ha leejti valamiképpen?”
„Kisfiam, attól sose félj!
Ha leejtené, nagy baj lenne.
De Isten keze oly erős,
A Föld biztosan pihen benne.”
S a fényes, tiszta gyerekszemben
Felragyog a csoda titka:
”Ugy-e, ha az egyik elfárad,
akkor átveszi a másikba?!”
Túrmezei Erzsébet: Isten kezében
Felvett az Isten az út
porából, s a kezére tett
félénk ázott bús kis
Verebet,
Sokáig egyebet sem tett,
Csak melengetett.
Lassan - Ó de lassan! -
Minden csepp véremet,
átjárta melege,
Kimondhatatlan hűsége,
Atyai szeretete.
Kezéből etetett.
Igéjéből itatott.
Csipogni, repülni, hordani
tanított. Mindez sokáig
ó, de sokáig tartott.
Kezében vagyok.
Kezéből élek...
Bár szédít sokféle veszély,
Ujjai közt, ha kinézek,
De nem félek!
Tudom, - vihar is megtépáz,
Héja is kerülget,
Kétség, bú, gond, nyomor,
szívemre feküdhet,
De Isten kezéből
Semmi ki nem vehet!
S így ,,lelkem szép csendesen
Nyugszik csak az Úr Istenben."
Kezében csupán eszköznek lenni,
Ugyan-e kezekbe lelkeket vezetni,
Megtanít az Isten!
Máriássyné, Szemere Katinka: A fületlen bögre
Ma elmosogattam éppen este nyolcra,
Rakosgatom fel a bögréket a polcra.
Kettő van fületlen, de elölről szépek,
Egészen olyanok, mint a többi épek.
Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,
S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni!
Mert hiszen töretlen használhatóságuk,
És csak szépséghiba ez a kis hibájuk.
Most az jut eszembe: sok felebarátom,
Hogyha képletesen fületleneknek látom,
Úgy teszem-e őket életem polcára,
Hogy ne lássak mindig arra a hibára?
Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,
Mert csak ha így térek egykor nyugovóra,
Akkor tesz el úgy az igazságos Isten,
Ahogy a bögréket rakosgattam itten:
A mennyei polcra nagyirgalmú szemmel,
Hátrafelé az én letörött fülemmel.