Add össze!

Félve megyek az iskola felé,

Félve a Mester hű szeme elé.

Szabódva nyújtom át a füzetet,

A sok kusza, egymás alá vetett

Tétova számot: „Valaki beteg…

Szenved, gyötrődik, akit szeretek…

Ellenség tör reám. S magam vagyok,

Önmagamnak ellensége – legnagyobb.”

A Mester nézi… hosszan, komolyan.

„Bizony, a feladatban hiba van!

Sorakozik a sok sötét adat,

S nem adtad hozzá a hatalmamat!”

Pirulva nézem. Ó, mennyire más,

Ahogy Ő vezet, az összeadás.

Olyan megnyugtató a vége is,

Oly bíztató az eredménye is!

Hozzáadva hatalmát, erejét,

Szeretetét, mely melengetve véd,

Mindenhez, ami nyomja a szívem.

Az eredmény: „Hiszek, Uram! Igen!”